U11 Hírek

Már kb. októberben tudtuk, hogy egyszer eljön az a nap, hogy elinduljunk Győrbe a várva várt kupára.  Szombaton reggel 7-kor álmosan, de azért izgatottan érkeztünk a szokott helyre, ahonnan autókkal indultunk Győrbe a kupára.

                Megérkeztünk a helyszínre, átöltöztünk és egyből Szeged SE csapatával kezdtük az első meccset.  Számunkra elég nagy meglepetés volt, hogy nyertünk!  Következő meccsre ebéd után került sor Debrecen ellen, na, ez már kissé nehezebb volt, itt ki is kaptunk.  Az első nap utolsó meccsét Győrrel játszottuk, amit nagyon vártunk. Végig szoros volt az eredmény, mindent megtettünk a győzelemért, végül 3 góllal kikaptunk. Alig vártuk, hogy a szállásra érjünk, annyira fáradtak voltunk. Kétszemélyes szobákba aludtunk, nagyon jól éreztük magunkat.

Vasárnap reggel korán keltünk, mert 9 órakor már a Kozármislennyel léptünk pályára, akik nagyon nagy fölénnyel (testi fölénnyel is) de sajnos legyőztek minket. Utolsó meccsünk Szombathely ellen volt, ahol ismerős játékosokkal találkoztunk, akikkel még nyáron Makarskán megismerkedtünk.  Végül 5. helyezést érünk el a Mikulás kupán.

                Megtapasztaltuk, hogy vannak nálunk jobb csapatok és úgy nem lehet semmihez hozzáállni, hogy úgysem sikerül, hiszen mégis nyertünk egy meccset, a legjobb csapatok között. Egy csapattársunk feltette azt a kérdést a meccsek után, hogy hogyan lehetnek ennyire jók az ellenfelek???   Van még mit tanulnunk, és fejlődnünk!! Mi és csapattársaink nevében mondhatjuk, hogy ezen leszünk!!

 

 

                                                                              Legéndi Liló és  Kármi

KSB

2018.03.10.

U13

2018.03.11.

KSB

2017.10.15.

U13

2017.10.15.

U13

2017.09.30.

KSB

2017.09.23.

U11

2017. 09. 23.

KSB

2017.09.16.

U13

2017.09.16.

KSB

2017.09.07.

U13 Eredmények

2017.02.26.

KSB Eredmény

2017.02.22.

Főnix Kupa 2017.

U13-14. Eredmények

U13 Eredmények

2017.01.15.

KSB Eredmény

2016.10.28.

KSB Eredmény

2016. Október 13.

KSB Eredmény

2016. szeptember 7.

U13 Eredmények

2016.05.29.

U13 Eredmények

ORSZÁGOS DÖNTÖS A CSAPAT!!!

OSB Eredmény

2016.04.22.

U13 Eredmények

2016.04.17.

U11 Eredmények

2016.03.13.

OSB Eredmény

2016.03.12.

U13 Eredmények

2016.03.05.

OSB Eredmény

2016.01.31.

OSB Eredmény

2016.01.06.

U11 Hírek

Kicsik a CMB Cargo Kupán

UNITED WORLD GAMES 2014

2014. június 19-22 között Klagenfurtban megrendezett UNITED WORLD GAMES világjátékon képviselte hazánkat az MTK utánpótlás csapata

Cell Cup 2014.

“Sok kis ember sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz, megváltoztathatja a világ arcát.”

Gödöllői Kézilabda Sportegyesület 2012/2013 idénye - szülői szemmel

A 2011/2012-es szezon zárásakor Guszti bá’ a Gödöllői Kézilabda Sportegyesület vezető edzője reményeit fejezte ki, a következő év sikereiről, felvázolta az akkori bizonytalan és várakozással teli helyzetet, és ismertette az új struktúra szerint felépített ERIMA Gyermekbajnokságot

Országos bajnok a GSE U14-es lány csapata!!!

Megnyerte az Erima U14-es gyermekbajnokságát a Gödöllői Sportegyesület csapata. Az országos döntő pillanatai, ahogy Mészáros Eszti látta:

A GSE lányainak újabb sikere az országos döntőben

Egy héttel az április 13-ai hétvége után újabb sikernek örülhettek a GSE szurkolói.

Országos döntőben 2. helyezést ért el a GSE U14-es lánycsapata, és már az U13-asok is országos döntősök

Április 13. 14. és 15-én rendezték Veszprémben az U14-es csapatok országos döntőjét az Erima kézilabda gyermekbajnokságban. A nyolccsapatos döntőben - területi elvek alapján felosztva - két csoportban folytak a küzdelmek.

Régióbajnok a GSE U14-es leánycsapata!

Február 20-án, Érden rendezték meg az U14-es (1997 után születettek) kategóriában az Erima gyermekbajnokság régiódöntőjét 5 csapattal.

GSE kupagyőzelem Veszprémben

A Gödöllői SE három csapattal vett részt az augusztus 18-tól 23-ig, immáron tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Cell-kupán.  A nagy múltra visszatekintő, az ország legjobb csapatait felvonultató tornán remekül szerepeltek utánpótlás csapataink.

Kiemelkedő sikert ért el a GSE U12-es lánycsapata az országos döntőben

Az U13-as lánycsapat után az U12-eseken volt a sor, hogy bizonyítsanak a kézilabda gyermekbajnokság országos döntőjében.