A Gödöllői SE három csapattal vett részt az augusztus 18-tól 23-ig, immáron tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Cell-kupán. A nagy múltra visszatekintő, az ország legjobb csapatait felvonultató tornán remekül szerepeltek utánpótlás csapataink.
Az U14-es lányok kategóriájában a 21 csapat közül a meccsről meccsre egyre jobb formába lendülő lányok a csoportmeccsek, majd a keresztjáték után döntőt játszhattak a Szeged KKSE csapatával a veszprémi Arénában a szép számban megjelent nézősereg előtt. A döntő rendkívül izgalmasan alakult, hiszen az első félidő nagy részében még a Szeged csapata vezetett, ám a szünetre már döntetlennel fordultak a csapatok. A második félidőben egyre magabiztosabb játékkal elhúztak a gödöllői lányok, és a végére 18:15-re sikerült legyőzni a szegedieket. Ez azért is nagy öröm, hiszen idén az U14-es csapatnak ez a negyedik kupagyőzelme. Mindegyik nagy hazai utánpótlás tornát sikerült megnyerni a lányoknak korosztályukban.
A legkisebbek sem okoztak csalódást, hiszen éltük második kupáján érmet tudtak szerezni. Gratulálunk nekik a bronzéremhez.
Az U12-es csapat is remekül megállta a helyét.
A képen látható csapattagok: Andrasics Anett, Blaubacher Dóra, Botyik Alexandra, Bréda Borbála, Bréda Luca, Csalló Franciska, Csenteri Anna, Egyed Emma, Hornyák Bernadett, Horti Liliána, Janda Hajnalka, Káldy Lili, Kalmár Gréta, Kalmár Henrietta, Lovász Brigitta, Majoros Sarolta, Marshall Lili, Pathó Dóra, Sándor Johanna, Sándor Veronika, Stefkó Boglárka, Dóra, Szintai Nikolett, Sztankovics Réka, Uzsoki Zsófia,Varga Adrienn, Zavacki Renáta
Edző: Majoros Gusztáv.
A csapat több tagja is bekerült a Majoros Gusztáv által irányított Pest Megye Válogatottba, amely részt vett a Fradi-kupán – Blaubacher Dóra, Botyik Alexandra, Csenteri Anna, Hornyák Bernadett, Kalmár Henrietta, Sándor Johanna, Szekeres Dóra, Szintai Nikolett, Sztankovics Réka
2018.03.10.
2017.10.15.
2017.10.15.
2017.09.30.
2017.09.23.
2017. 09. 23.
2017.09.16.
2017.09.16.
2017.09.07.
2017.02.26.
2017.02.22.
U13-14. Eredmények
2017.01.15.
2016.10.28.
2016.10.28.
2016. Október 13.
2016. szeptember 7.
2016.05.29.
ORSZÁGOS DÖNTÖS A CSAPAT!!!
2016.04.22.
2016.04.17.
2016.03.13.
2016.03.12.
2016.03.05.
2016.01.31.
2016.01.06.
Kicsik a CMB Cargo Kupán
2014. június 19-22 között Klagenfurtban megrendezett UNITED WORLD GAMES világjátékon képviselte hazánkat az MTK utánpótlás csapata
A 2011/2012-es szezon zárásakor Guszti bá’ a Gödöllői Kézilabda Sportegyesület vezető edzője reményeit fejezte ki, a következő év sikereiről, felvázolta az akkori bizonytalan és várakozással teli helyzetet, és ismertette az új struktúra szerint felépített ERIMA Gyermekbajnokságot
Megnyerte az Erima U14-es gyermekbajnokságát a Gödöllői Sportegyesület csapata. Az országos döntő pillanatai, ahogy Mészáros Eszti látta:
Egy héttel az április 13-ai hétvége után újabb sikernek örülhettek a GSE szurkolói.
Április 13. 14. és 15-én rendezték Veszprémben az U14-es csapatok országos döntőjét az Erima kézilabda gyermekbajnokságban. A nyolccsapatos döntőben - területi elvek alapján felosztva - két csoportban folytak a küzdelmek.
Február 20-án, Érden rendezték meg az U14-es (1997 után születettek) kategóriában az Erima gyermekbajnokság régiódöntőjét 5 csapattal.
A Gödöllői SE három csapattal vett részt az augusztus 18-tól 23-ig, immáron tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Cell-kupán. A nagy múltra visszatekintő, az ország legjobb csapatait felvonultató tornán remekül szerepeltek utánpótlás csapataink.
Az U13-as lánycsapat után az U12-eseken volt a sor, hogy bizonyítsanak a kézilabda gyermekbajnokság országos döntőjében.